https://soundcloud.com/user-829209489/ajandekozas-es-targykeszites
Így az év első pszichokapszulájában, bőven túl a nagy karácsonyi ajándékozási őrület után, én mégis csak az ajándékozásról és a tárgykészítés kapcsolatáról szeretnék beszélni. Vajon hogyan alakult ki az a szokás, hogy egyik ember a másiknak ajándékot adjon? Nem csak karácsonykor. Több kutató is foglalkozott már ezzel a kérdéssel, hogy miért ajándékozunk. Most főként Csányi Vilmos: Íme az ember c. könyvében talált információkat fogom elsőként interpretálni
A tárgyak ajándékozásának szokása elsősorban szociális funkciókat lát el, és megelőzte a gazdasági célú kereskedelem kialakulását. Mindenféle ősi kultúrában, illetve törzsi szokásban jelen volt az ajándékcsere, ezekhez hiedelmeket kötöttek, és az ajándékozási folyamatot spirituális tartalommal töltötték meg. Az ember biológiai tulajdonsága, hogy vonzódik a tárgyakhoz. Ez kora gyermekkorban is észlelhető már. Sokféle kultúrában megfigyelhető, hogy ha egy kb. 1,5-2 éves gyerek felé idegen közelít, akkor valamilyen tárgyat emel fel, és annak átnyújtásával veszik fel a kapcsolatot az ismeretlen emberrel, persze csak miután már leküzdötte a kezdeti félelmeit. A humánetológusok feltételezik, hogy az ajándékozás hasonlít a táplálékmegosztás szokásához, ami döntően genetikai meghatározottságú. Pl.: a majmokat is érdeklik a tárgyak, mert táplálékuk megszerzéséhez tárgyakat kell babrálniuk. „Az embernél azonban nemcsak a táplálékszerzés során jelenik meg a tárgyakkal való tevékenység. Szeretjük megszerezni, gyűjteni a tárgyakat, rendszerezni, tárolni, csereberélni, néha elővenni és nézegetni azokat, valamint szeretünk tárgyakat készíteni. A tárgykészítés, mint ahogy a nyelvhasználat is az emberi agy rekonstrukciós képességének köszönhető.” (238.o.) A tárgy megmunkálása során ugyanolyan fajta alkotást végez az ember, mint amikor beszél. A természetben talált tárgyat képes átalakítani egy gondolati konstrukció, egy absztrakt séma alapján, bizonyos szabályok szerint.
Bármilyen ünnepi alkalomkor élhetünk ezzel a képességünkkel, hiszen a tárgykészítés olyan cselekvés, mintha beszélnénk. Így pl. a saját készítésű tárgyak által is szavakba önthetjük, hogy mennyire fontos számunkra valaki.
Az ilyen jellegű ajándékokkal én pont ugyanúgy vagyok, mint egy olyan étellel, amit egy szeretett személy készít el. Ilyen például édesanyám töltött káposztája. Az ételnek valahogy jellegzetesebb íze van, benne van a szeretet aromája. Lehet érezni, amikor valaki valamit szívvel lélekkel készített nekünk. Ugyanígy a saját készítésű tárgynak is lelke van. Évekkel később, ha ránézünk a kapott ajándékra, érezzük benne a másik személyét. Emlékeztet arra, hogy ebbe az idejét, energiáját, figyelmét tette bele. Ettől válik fontossá, mert megőrzi a szeretet esszenciáját.
S, hogy mindez mennyire van így, arról ma nem pszichológust kérdeztem meg, hanem Szegedi Alíz dizájnert, aki ökotudatos munkával végzi tevékenységeit. Alkotásai saját kezűleg készülnek. Ezért a ma reggeli témához őt kértem fel, hogy fejtse ki véleményét arról, hogy miért érezhetjük még fontosnak, ha saját kezünk által készített ajándékot adunk át. Illetve kértem egy hasznos ajándék ötletet is, amit bárki el tud készíteni.
A következőkben Szegedi Alízt idézem:
Az alkotásaimnak az a lényege, hogy rámutassak az élet legszebb dolgaira, és formát öltsek kis történeteknek. Ezt jó érzés ajándékba adni. Azzal, hogy környezettudatosan alkotok, a természetnek, is jót teszek. Abban az időben, amikor valakinek elkészítünk egy ajándékot, aközben arra a személyre gondolunk. Lehet ez bármi, finom süti, egy fénykép, egy műalkotás. Ebben idő van, energiák, történetek vannak, mosolyok, amelyek valahogy rátapadnak az adott tárgyra és a megajándékozott ezt érzi.
Az ajándéktippem nem egy olyan tárgy lesz, amit én készítettem el, hanem amit én kaptam egyszer a szülinapomra. Ez egy egyszerű teásdoboz, ami újra lett öltöztetve, és amibe új filterek lettek belehelyezve. Fel voltak címkézve aszerint, hogy melyik teát mikor fogyasszam. Például: hideg téli estéken, ha társaságban vagyok, vagy ha egyedül érzem magam. Volt benne talán húsz filter, húsz helyzethez, hangulathoz, Nekem ez nagyon tetszett. Végiggondoltam, hogy az adott személy mennyi időt töltött el azzal, hogy ő maga megtervezze, hogy nekem mi okozna örömöt, melyik hangulatomhoz milyen tea lenne jó, mi hozna egyensúlyba, mikor mi esne jól, végig kellett gondolnia az aromákat és azt is, hogy mi ír hozzájuk, és elvarázsolt.
Köszönöm Szegedi Alice ökodizájner közreműködését a témában!
2017.01.20./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Sebők Álmos/
Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna