https://soundcloud.com/user-829209489/onismeret_feldmar-andras

Manapság nagyon sokan érdeklődnek a pszichológia iránt, mert egyrészt nagyon érdekes tudományterület. Másrészt, mert az emberek szeretnének önmagukhoz útmutatást kapni. Felfedezni azokat a gondolatokat, amik segíthetik megérteni saját és mások indíttatásait, viselkedését. Amiatt is vágynak az irányjelzésre, hogy az életük, a kapcsolataik miért alakult úgy ahogy. Vagy vannak, akik a gyereknevelés terén motiváltak valamilyen hasznos tanácsot kapni. Mindebben az a közös, hogy a jelenségek, mások és önmagunk mozgatórugóit szeretnénk világosan látni, és hasznosítható tudást kapni a pozitív végkifejlet érdekében.

Talán már sokat ismételt dolognak tartjuk azt az örökérvényű Freud-i gondolatot, hogy a személyiségünk szerkezete három részből áll. Ösztön énből, az énből, és a felettes énből. Ezek közül a felettes énünket emelném ki, melyet a nyelvsajátosságból is kifolyólag, nevezhetünk a saját főnökünknek. Hiszen ez a részünk – felettes énünk - dönt arról, hogy hogyan tudunk helyesen cselekedni. Emellett pedig rendelkezünk a tudattalannal, vagy másik elnevezésében: a tudatalattinkkal. Számomra ez a felosztottság egy én-hierarchiát állít fel, és azt feltételezem, hogy nem véletlen a folytonos belső párbeszédünk saját magunkkal, hiszen szinte minden cselekvésünket döntési folyamat alá vonunk.

A testünkön belüli történések valahogy kivetülnek a minket körülölelő világra is. Ahogy bennünk szerveződik egy biológiai és pszichés rendszer, mindaz a testünkön kívüli felépített világunkat is visszatükrözi. Így pl.: vannak szállítóeszközeink és azok pályái, mint a vasút és a sín, ugyanígy léteznek a szervezetünkön belül véredények és idegpályák. Van vízvezeték csatornánk, mint ahogy bélcsatornánk is. Ahogy az immunrendszerünk reagál az antitestekre, a társadalom is hasonlóan veti ki magából a másságot és a deviánsokat. Szerencsére nem mindenhol. Emellett ismerünk magunkon kívül elhelyezett Istenképeket, akik felettünk állnak, de hasonlóan helyezkednek fölénk a politikusok is. A személyközi aktusokban pedig ismerjük a szadista és mazochista, alá-fölérendeltségi viszonyokat. Valamint vállalati rendszereket működtetünk, ahol úgy szerveződünk, hogy legyen, aki irányít és végrehajt, és ebben az interakcióban szintén megtalálható a felettes szóhasználat, csak úgy, mint a személyiségünk szerkezeti felosztásán belüli felettes én esetében.

Hogy hogyan alakulnak a személyes kapcsolataink, nagyban meghatározza, hogy mi zajlik le bennünk. Tudatossá, pedig az önismeretünk tesz bennünket. De hogyan mondhatja bármelyikünk is magáról, hogy tudja, mikor mit miért cselekszik, ha ilyen Freud-i személyiség-rétegek működnek bennünk, mint a tudatalatti és a felettes én?

Tulajdonképpen az önismeret mennyiben tud megvalósulni?  Mit is jelent pontosan önmagunk ismerete? A múltunkat? Sokszor csak akkor döbbenünk rá, hogy valami hiányzik a megértési folyamatunkból, amikor önmagunk számára is meglepő módon cselekszünk, vagy amikor, valaki más visszatükröz minket.

Mindezekről Feldmár András pszichoterapeutát kérdeztem, és az ő gondolatai következnek a témában.

Nincs személyiségem, nincsenek részeim, a freudi feldarabolás rossz metafora. A nyelv könnyen félrevezet. Nincs önismeret, nincs egyszarvú sem, pedig van rá szó.

Nem vagyok ketten: én és önmagam. Bábszínházi trükk egyik kezemre az ÉN-t, másikra a MAGAM-at húzni. Egy sejtből, a zigótából nőttem, nincsenek részeim, csak egy gépnek vannak alkatrészei, én egy vagyok. Szabad vagyok, szabadságra vagyok ítélve, nem lehetek nem szabad.

A múlt nem határozza meg a jövőt. A szokásoktól meg lehet szabadulni. Minden pillanat kritikus. Alakulok, változom, csak pillanatnyilag vagyok. Amikor egy új helyzetbe kerülök, meglepődöm. Rajtad keresztül vagyok olyannyira önmagam.

Nincs szexualitásom, csak a kettőnk között van a mi szexünk.

A „tudatalatti” az, amit tudok, de nincsenek rá szavak, nem fejeztem még ki, mert megtiltotta valaki, mert megfogalmazhatatlan, mert gondolni sem szabad rá.

Megérteni nem lehet senkit, magamat sem.  De nincs is szükség rá. Magamban kell elfogadnom a vágyaimat, az élményeimet, a mások vágyait is, nem kell magyarázni semmit.

A szeretet örül a másiknak, úgy ahogy a másik van, akit szeretünk, nem szorul javításra. Ha szeretek magam lenni, akkor örülök az élet minden cseppjének.

/Fotó: Halmai Gyöngyi/

Köszönöm Feldmár András pszichoterapeuta gondolatait!

Programajánló

Aki szeretné Feldmár Andrást élőben is meghallgatni, neki szívesen ajánlom a Függőség és emancipáció elnevezésű előadást, mely november 14-én és 21-én este lesz az Akvárium Klubban.

Köszönöm a figyelmet!

Szép napot kívánok!

2016.11.04./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna