https://soundcloud.com/user-829209489/halogatas-muveszete 

Sokan válunk cselekvésképtelenné, amikor egy áhított vágyunk eléréséért lépnünk kellene. Gyakran mondjuk azt, hogy

majd holnap, majd jövő héten, majd inkább következő évben megteszem...

...és így telnek-múlnak a napok, hónapok, és évek. Minden megy ugyanúgy tovább, a vágyaink fiókjában pedig ott porosodnak a nagy elképzelések. Minden esetben az a bizonyos első lépés a legnehezebb.

A kitűzött határidő mindenképp cselekvésre késztet minket. Például, ha vizsgára készülünk, vagy egy projektet kell leadnunk, muszáj megerőltetni magunkat. Azonban, amikor nekünk kellene felállítani az önálló élettervünket és kijelölni a saját határidőinket, akkor már bizonytalanabbá válunk. Természetesen nem mindenki, ez habitus kérdése is. Ezért most főként az egyhelyben toporgónak lesz ez a téma érdekes.

Sokféle hang szólal meg bennünk, amikor késlekedünk. Megfordul a fejünkben, hogy nem fog sikerülni. Lehet, hogy nemet fognak mondani. Ettől függetlenül a vágy még ugyanúgy ott motoszkál bennünk. De, ha valamit nagyon szeretnénk, akkor miért nem próbáljuk meg elkezdeni a dolgot, miért halogatunk inkább?

Nálam az olyan hétköznapi esetekben is felmerül ez a gond, mint, hogy elinduljak-e futni. Jön a dilemma és a kifogáskeresés, főleg, ha rossz idő van.

A takarítás megint egy másik, de kicsit hasonló eset. Ám hiába várjuk a tisztaságmanókat, a feladat ránk marad. Én azt a taktikát szoktam alkalmazni, hogy nem gondolkozom azon, hogy csináljam, vagy ne csináljam, hanem szó szerint felkapom a nyúlcipőt. Persze nem mindegy, hogy a munka elől futunk, vagy a munka irányába.

Az eddig elhangzottaknál lehetnek komolyabb volumenű terveink is, mint például egy vállalkozás elindítása, magánélethez fűződő álmok megvalósítása, vagy valamilyen kreatív tevékenység kivitelezése. Lehet, hogy belülről nagyon vágyunk mindezekre, de mégsem kezdjük el a cselekvés szintjére emelni elképzeléseinket. Miért halogatunk?

Önbizalomhiány vagy a teljes tökéletességre való törekvés áll a dolog mögött? Vagy valahol egészen máshol kell az okot keresnünk? Valójában talán sajnáljuk az időnket a vágyainkra fordítani? És honnan tudhatjuk, hogy az elképzelésünk irreális vagy nem?

Soltész Krisztina pszichológust kérdeztem meg mindezekről. Most az ő véleménye következik.

Fontos különbséget tenni a halogatás típusai között. A házimunka nem egy egyszeri alkalomra szóló tevékenység, hanem egy visszatérő, hosszú távú megterhelés, ami helyett szívesebben csinálunk mást a szabadidőnkben. Tehát nem vágyunk rá, ezért inkább halogatjuk az elvégzését. Az álmainkat viszont szeretnénk valóra váltani, ebben az esetben egészen más okok húzódhatnak meg a halogatás mögött.

Ameddig csak tervezgetem a vágyott dolgot, addig a pillanatig idealizálom, tökéletesnek láthatom magam, de amikor a megvalósításra kerülne a sor, felerősödik a félelem, hogy mi van, ha nem tudom megcsinálni. Félek, hogy kudarcot vallok, ezért inkább halogatom a kezdést. Ha valaki perfekcionista, akkor az attól való félelem, hogy kudarcot vall és szembekerül a saját korlátaival, a tökéletlenségével, gátolja a cselekvést. Hiszen akkor elvész a tökéletesség illúziója. A halogatással megúszható a realitással való szembenézés.

A megmutatkozástól való félelem is kiválthat egyfajta szorongást, hogy mások hogy fognak értékelni engem. Ilyenkor fennáll az önbizalomhiány a háttérben.

A megvalósítás akkor is nehéz, mikor rövid távon nincs még visszajelzés, ami fokozni tudná a motiváltságot, és ez visszatart.

A halogatás mögött a halhatatlanság illúziója is állhat. Ha valaminek van kezdete, akkor vége is van. Viszont ameddig a valóban fontos dolgokat nem kezdem el valóra váltani, addig nem kell szembesülnöm azzal, hogy vége is lehet. Abban az illúzióban élhetek, hogy bármikor elkezdhetem. Pedig a napok, hetek, hónapok, akkor is telnek… Ezért amikor valakit ér egy olyan élmény, ami rádöbbenti arra, hogy az élet véges, pl. betegség vagy egy fontos személy halála, akkor ez a felismerés elindíthatja az életében lényeges dolgok megvalósítása felé.

Az álmokat könnyebb véghez vinni, ha kisebb részekre szedem, és tervet készítek, hogy hogyan tudok eljutni A-B-be, B-C-be. Ezáltal nem látom olyan elérhetetlennek, óriásinak. Ekkor az is kiderül, hogy reális vagy irreális az elképzelés. A terv mellé pedig határidőket kell felállítani, így kellő önfegyelem mellett elkerülhető a halogatás.

A kreatív munkához pedig mindezekkel szemben szükség van arra az időre, amit halogatással töltünk, mert ilyenkor érkeznek az eredeti ötletek. 

Köszönöm Soltész Krisztina pszichológus válaszát! 

További szép napot kívánok!

2016.11.25./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna