Napindító pszichokapszula


Divat és egyéniség /Réti Éva divattervező és Sas István reklámpszichológus/

2016. október 26. 18:02 - ligetbeli

Meghallgatom:

https://soundcloud.com/user-829209489/napindito-pszichokapszula-civil-radio-2016-10-14 

 

Előző héten az volt a kicsit komolytalanabb téma itt a napindító pszichokapszulában, hogy miért érezzük úgy időnként, a szekrény előtt ácsorogva, hogy nincs egy ruhánk sem, amit felvehetnénk.

Annak ellenére, hogy ez nem egy központi probléma az életünkben, mégis merőben más vélemények fognak elhangozni a mai rovatban.

Ez is azt mutatja, hogy egy kérdésről sokféleképpen tudunk gondolkodni.

Ma egy kicsit az egyéniség és a divat interakciójára fókuszálunk főként. Az előző alkalommal szerettem volna egy divattervezőt is megszólaltatni a témában, ezért ígéretet is tettem rá, hogy ezt pótolni fogom. Most sikerült elérnem egy olyan divattervezőt, aki környezettudatos küldetéssel végzi munkáját. A mai rovatban Réti Éva gondolatait fogom majd megosztani. De előtte szeretném egy másik szakértő véleményét is ismertetni a témában, ő pedig nem más, mint Sas István reklámpszichológus. Az ő gondolatai következnek.

Ennek a szekrény előtti töprengésnek semmi köze nincs a divatiparhoz, pláne az önértékelési válsághoz!

Akinek csak egy ruhája van és „a közül kell választania”, annak persze soha sincs ilyen problémája!  Az igazi gond: a választás szabadsága! Nevezetesen az, hogy ilyenkor a „helyes döntés” érdekében a hölgyeknek fejben végig kell játszaniuk az aznapra tervezett valamennyi helyzetüket – hogy kikkel találkoznak majd…és a különböző szituációkban milyen szerepeknek akarnak megfelelni! Na most itt van az igazi konfliktus!

Ugyanis a szekrény előtt álló nőben ilyenkor minimum három „Én”, három „Ego” csap össze egymással.  

- Az egyik, hogy olyannak mutassa magát, amilyen ő valójában.

- A másik, hogy olyannak mutassa magát, mint amilyennek szeretne látszani.

- A harmadik, hogy olyannak mutassa magát, mint amilyennek mások szeretnék őt látni.

Ennyi.

Csoda, ha erre a belső viaskodásra akár egy fél óra is rámegy? 

Most pedig Réti Éva divattervező gondolatai következnek: 

Sokan szeretnének egyediek, különlegesek lenni, de igazából ezért nagyon sokat kell dolgozni. Ruhavásárlás szempontjából a legtöbben általában a könnyebbik utat választják, pedig az önkifejezéshez arra lenne szükség, hogy ne álljunk be ugyanabba a sorba, amibe mindenki, ne ugyanazokat vásároljuk meg, amit mindenki más is.

A nők és a fiatalabb lányok általában elmennek ugyanazokba a boltokba, ahova pl.: a barátnők is járnak, és megveszik a legújabb divat szerinti darabokat. Mikor azonban hazamennek és bele szeretnék illeszteni a meglévő ruhatárba az új szerzeményt, akkor döbbennek rá, hogy nem igazán tudják mivel, mihez felvenni, és ilyenkor bekerül a többi alig használt ruha közé.

Kialakítani egy olyan ruhatárat, mely kombinálható, illik a karakterünkhöz és az alkatunkhoz, az egyrészt nagyon nehéz, másrészt pedig egy újfajta gondolkodást is igényel. Viszont megéri, ha erre elég időt fordítunk!

Az aktuális ruhatárunk összeállítása előtt, először meg kell határozni azt a stílust, ami az adott alakhoz a legjobban illik. Itt most őszinte leszek, nagyon lényeges, hogy ne dőljünk be a saját illúziónknak. Fontos, hogy az adott testalkatunkhoz igazodjunk. Továbbá a megfelelő színek kiválasztása egy meghatározó pontja lehetne a folyamatnak, mert általa végtelen variációt tudnánk kialakítani. A színek kombinálásával változatossá tehető az öltözetünk, de ezt valahogy szinte mindenki elfelejti, mikor bemegy egy ruházati üzletbe. Magával sodorja a légkör, a marketing, és újra kezdődik minden elölről.

Akik nem találják meg a saját stílusukat ők mindig valakihez szeretnének hasonlítani. A legrosszabb az, hogy ilyenkor tényleg válogatás nélkül mindent összevásárolnak, és utána szinte semmi nem illeszthető össze semmivel.

Ezt a felhalmozási folyamatot a saját stílus megtalálásával lehet megállítani. Ha ez nem történik meg, akkor mivel szeretne máshoz/másokhoz hasonlítani, magával vonzza a túlzott ruhavásárlást, melyben nem alakul ki a harmónia. Egy idő után tele lesz a szekrény ruhával, melyből lehet, hogy egyébként sok jó darab felhasználható lenne, de mivel nem ismerte még ki a saját stílusát, igényét eléggé, ezért nem tudja összeállítani az egyéni kollekcióját sem!

Köszönöm Réti Éva öko-divattervező és Sas István reklámpszichológus gondolatait a témában!

Én most egy picikét hiányoltam, hogy a férfiakról nem esett szó, hiszen ez a kérdés ugyanúgy érintheti őket is. Remélem, hogy azért számukra is hasznos volt. 

Mára megköszönöm a figyelmet, szép napot kívánok!
img_20161027_115731.png

2016.09.16./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna 

komment

Nincs egy ruhám, amit felvehetnék!

2016. október 26. 17:50 - ligetbeli

Meghallgatom:

https://soundcloud.com/user-829209489/nincs-egy-ruham

 

Egy gyakran hangoztatott napindító mondattal kezdeném a mai rovatot, mely úgy hangzik, hogy:

Nincs egy ruhám sem, amit felvehetnék!

Valamennyiünk számára ismerős ez a probléma, ami szerencsésebb esetben azonban mégsem igaz. Na, de akkor mi bújik meg e mögött a kicsit komolytalanabb probléma mögött?

Ismerős helyzetként villanhat fel az a képkocka, amikor állunk elégedetlenül az átkutatott ruhásszekrény előtt vagy épp a tükörben nézegetjük magunkat, és csalódottan konstatáljuk, hogy: nincs egy normális göncöm sem! Közben pedig lehet, hogy annyira tele van a szekrényünk, hogy még az ajtaját is nehéz visszazárni. Ezt a nők meg is szokták kapni a kedves párjuktól, hogy:

’De hát tele vagy ruhával!’

Tartottam egy kisebb közvéleménykutatást a környezetemben arról, hogy miért szoktuk ezt érezni, miért nehéz időnként megtalálni azt az öltözéket, amit szívesen viselnénk. Úgy tűnt, hogy maga a kérdés is komplikált, nemcsak a ruhaválasztás. Nem igazán találtam egyöntetű válaszra. Az viszont kiderült, hogy ezzel a problémával nemcsak a nők, hanem a férfiak is ugyanúgy szembesülni szoktak, maximum nem annyira hangoztatják a szekrény előtt állva, mint mi nők. A kérdésemre adott vélemények közül kettőt emelnék ki. Az egyik válaszadó a hiúságra tippelt, mint kiváltó okra. A másik megkérdezett pedig elmesélte, hogy valahol hallott egy olyan jó-tanácsot, hogy érdemes azokat a ruhadarabokat szelektálni a szekrényből, amit már két éve egyszer sem hordtunk. Végül is ez alapján csökkenhet az a ruhamennyiség, ami közül amúgy sem tudunk választani. Ez is egy megoldás, de ezzel még mindig nem jöttünk rá a döntési nehézségünk okára.

Ismerjük azt a mondást, hogy nem a ruha teszi az embert, azonban napjainkban már annak is külön divatirányzata van, hogy miben menjünk el például futni. Az öltözetünk kommunikál, információt közöl rólunk, és a ruháink viselése során szeretnénk élni az önkifejezés lehetőségével. Amikor felöltözünk, egy kicsit mondatokba is foglaljuk magunkat mások számára, mert aki ránk néz, egyfajta attitűd éri velünk kapcsolatosan. Valamilyen sztereotípia alapján elhelyez minket a saját kategorizáló rendszerében.

A testünk önreprezentációs felületként bír. Ruházatunk segítségével kulturális kódokat ölthetünk magunkra, továbbá az öltözetünk konvencionális módon képes reprezentálni a nemi identitásunkat, kommunikálhat a foglalkozásunkról, beszélhet az egyéniségünkről, és státuszszimbolizáló hatása is lehet. Azt leszögezhetjük, hogy az öltözékünknek mindenképp konstruáló szerepe van.

Az üzletekben akár órákat tudunk eltölteni azzal, hogy a stílusunknak, az esztétikai érzékünknek megfelelő elképzelést összeegyeztessük az aktuális divatkínálattal, ami nem mindig könnyű feladat. Leginkább olyankor vagyunk nagyobb bajban, amikor egy fontos esemény alkalmával szeretnénk a dresscode-nak vagy a saját elvárásainknak megfelelő ruházatban megjelenni. Miután túljutunk a vásárlási mizérián, boldogsághormontól túltengve, örömmel helyezzük be a szekrénybe az új szerzeményt.

És itt visszatérek az eredeti kérdésre, hogy miért érezzük úgy, hogy nincs mit felvennünk?

Mi okozza ezt az elégedetlenséget? A hiúság? Döntésképtelenség?

Netán túl szürkének, mókuskerékszerűnek érezzük a mindennapi készülődést, és végül az öltözködéstől várjuk a megváltást? Valószínűleg az sem mindegy, hogy hová tart az utunk.

Tényleg az lehet a gond, hogy nincs egy normális ruhánk sem, amit felvehetnénk?

Próbáltam divattervezőket megkeresni, hogy a pszichológiai megközelítés mellett alkossanak ők is véleményt, azonban ezzel adós maradok, mert nem jártam teljes sikerrel. Viszont Soltész Krisztina pszichológust sikerült elérnem, aki a következőképpen vélekedett.

Többféle megközelítés is lehetséges erre a kérdésre. Állhat az azonosulási készség problémája a háttérben. Ilyenkor úgy érzem, hogy semmi sem elég jó, semmivel sem tudok úgy igazán éppen azonosulni. Fennállhat egy önelfogadási konfliktus is, amikor tulajdonképpen nem is főként a ruhával van baj, hanem inkább saját magamat nem tudom elfogadni olyannak, amilyen vagyok, ahogy kinézek. Egy ruha kiválasztása a hangulatunktól is függ. Emellett a nőknek és ugyanígy a férfiaknak is szükséges van arra, hogy legyen egy olyan új ruhadarab a szekrényben, amiben szépnek érezheti magát. Igényeljük a változatosság érzését, és az újdonság élményét.

Köszönöm Soltész Krisztina pszichológus válaszát!

 

A témához kapcsolódó programajánló:

Ha bárki úgy érzi, hogy sok olyan ruhája van, amit már évek óta nem viselt, akkor érdemes kiválogatni azokat és odaadni egy olyan szervezetnek, akik továbbítják a rászorulóknak.

Szép napot kívánok!
img_20161027_115731.png

2016.10.07./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna

komment
süti beállítások módosítása