https://soundcloud.com/user-829209489/pozitiv-ember-eszmenykepe
Divattá vált manapság azt a szemléletmódot képviselni, hogy gondolkodjunk pozitívan, kerüljük el a negatív gondolatokat. Ám nem csak a saját gondolkodásunkra vonatkoztatják ezt a tartalmas intelmet, hanem embertársainkkal való kapcsolattartásra is. Számos alkalommal beleütközhetünk olyan jellegű tanácsokba, hogy ignoráljuk azokat a barátainkat, ismerőseinket, akik negatívan gondolkodnak, esetleg sokszor panaszkodnak, hiszen "veszélyt jelentenek" a jó kedélyünkre. Mi több, energiavámpírokká bélyegzik őket. Az internetet böngészve találkoztam olyan felszólítással is, hogy kerüld az auragyilkosokat!
Az ilyen jellegű felszólítások azt sugalmazzák, mint hogyha a pozitív attitűdökön kívül minden más érzés haszontalan és kerülendő lenne. Vajon mennyivel jobb a mosolygó álarcok mögé kényszeríteni őszinte érzéseinket, mint kimutatni őket? Mennyire terhelhetjük a környezetünket? Ha a pozitív ember eszményképét vesszük alapul, akkor inkább jobb az álarc mögött maradni. Mennyire lehet e mögött az álarc mögött még jobban elveszni? Mennyire lesznek őszinték azok a kapcsolatok, ahol a negatív érzések kifejezésére ráengedik a redőnyt? És itt most nem arról van szó, amikor valaki egy másik embert állandó jelleggel negatívan bírál, mert az tényleg lélekölő. Hanem inkább arról, amikor valaki bizonyos ideje életnehézséggel küzd. Akik hirdetik a pozitív ember eszményképét, nagy valószínűséggel még soha sem voltak negatívak... Vagy csak ezt hiszik?!
Létezik-e olyan ember, aki csak pozitívan képes gondolkodni? Mennyire valósítható meg, hogy az ember a környezetében létező negatívumokat hermetikusan elzárja magától? Mennyiben van szó saját gyengeségről inkább, amikor valaki ezt a fajta „bölcsességet” hirdeti, kirekesztve, illetve megbélyegezve ezáltal az olyan embereket, akik esetében tartósan fennáll valamilyen probléma? Mennyi elfojtást szül, ha a pozitív gondolkodás alatt a negatív gondolatok szőnyeg alá söprését értjük? Miért jobb elkerülni valamit, mint szembenézni vele?
Mindezekre Soltész Krisztina pszichológus válaszol.
Amikor valaki csak a negatívumokról beszél, olyankor csak a rosszat látja meg, illetve csak a hiányra fókuszál. Ahhoz, hogy be tudja engedni a pozitívumokat is, fókuszváltásra van szükség. Ehhez a nehéz helyzet, a negatív érzések átkeretezésére van szükség, hogy egy másik perspektívából rá lehessen látni az esetleges pozitívumokra is. Az veszélyes, ha azt mondják valakinek, hogy nem szabad rágondolni arra, amit az életében épp negatívumként él meg, mert, ha valamire nem szabad gondolnunk, azt még nehezebben űzzük ki a tudatunkból. Pl.: most ne gondoljunk a rózsaszín, csíkos fülű elefántra!
Érdemesebb a gondolatokat beengedni, hogy jöjjenek-menjenek, mint a felhő az égen. Nagyon káros, ha megtiltjuk magunknak, hogy valamire nem szabad gondolni, attól való félelmünkben, hogy akkor az be fog következni. Szokták azt is mondani erre, hogy bevonzom a rosszat. Amellett, hogy ilyen nincs, még a szorongást is fokozza. Ha pedig mégis bekövetkezik az adott dolog, bűntudatot fog okozni, mert abban hiszek, hogy én teremtettem magamnak azáltal, hogy rágondoltam. Ez a félelem attól, hogy a negatív dolgokat be fogom vonzani mágikus gondolkodásra utal, ami gyerekkorban alakul ki, ez akkor még normális. Felnőttként meg kell engedni, hogy a negatív gondolatok is felszínre kerüljenek, és tisztában kell lenni azzal is, hogy a gondolatom nem én vagyok. Amikor rossz szűrőm van a világról, olyankor csak a negatív dolgokat veszem észre, mert arra vagyok nyitott, és az alapján ítélek meg minden történést magam körül. Érdemes ilyenkor feltenni a kérdést, hogy például x-y barátom is így látná ugyanezt a dolgot? Ez segíthet kimozdítani a negatív gondolatok fogságából.
Amikor valaki fél, hogy negatívumokat kell hallania a környezetétől, előfordulhat, hogy nincs elég én ereje ahhoz, hogy empátiával támogatni tudjon másokat. Fél, hogy elgyengül, és nem bírja el a másik terhét.
Ha valaki állandóan csak panaszkodik, és minden találkozáskor ugyanazt a problémát ismétli, láthatóan nem tudja egyedül megoldani a gondjait. Erre nem szabad elfordulással, kirekesztéssel reagálni, hanem el kell küldeni valahová segítséget kérni. Meg kell mondani neki, hogy sokszor meghallgattam már ezt a problémádat, de sajnos én nem tudok segíteni ebben. Ahhoz, hogy egy pozitív változás bekövetkezzen a laikus módszerek, tanácsok, illetve a bulvárpszichológia kevésnek bizonyulhat ebben az esetben.
Köszönöm Soltész Krisztina válaszát!
2017.04.05./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Sebők Álmos/
Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna
