https://soundcloud.com/user-829209489/mindfulness 

 A hosszabb verzió:

A ma reggeli pszichokapszulában többek között arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon mit is jelent pontosan az a kifejezés, hogy ürítsük ki a fejünket? Ez miért jó számunkra? Mi tartható felesleges gondolatnak? És miért jó, ha a fejünk üres? Létezik ilyen? És ily módon a gondolatoknak súlya van? Biztosan, hiszen ha megfigyeljük egy gondolat érzelmi töltetét, akkor érzékelhetjük a gondolatok közötti súlykülönbséget is.

A meditáció több irányzata egyaránt hirdeti, hogy fontos a gondolatok elcsendesítése. Erre az elcsendesülésre én akkor is képes vagyok, amikor úgy igazán kifáradok. Ilyenkor csak ülök és bambulok magam elé, nem vagyok igazán jelen. Ez egy önkéntelen történés. Viszont az nagyobb erőfeszítést igényel, amikor szándékosan fókuszálunk tudatunk elnémítására. Miért jó nem gondolni semmire? És miért jobb tudatosan kikapcsolni időnként, mint megvárni, amikor az agyunk önként lemond a figyelem állapotáról?

Létezik egy irányzat, amit mindfulnessnek hívnak, mely a meditáció és a tudatos jelenlét gyakorlását ötvözi. Miért van jó hatással ránk a gondolatok mennyiségének csökkentése, és miért képes a gondolataink száma pozitívan befolyásolni fizikai és érzelmi állapotunkat? Mi is az a mindfulness pontosan? Mit jelent a tudatos jelenlét?

Mindezekre Takács József mindfulness terápiával foglalkozó pszichológus válaszol. Most az ő gondolatai következnek.

A tudatunkat szinte állandóan gondolatok teszik felhőssé, mindig vándorol, hol a múltba, hol a jövőbe, és erőfeszítést kíván a jelenben maradni. Ez persze semmiképpen sem baj, ilyen a tudat természete, de ez a csapongás megakadályozza, hogy jelen legyünk a kellemes élményeink történésekor, pl. amikor főzöl valami finomat, és még odafigyelsz, amikor leülsz enni, de a következő pillanatban már arra eszmélsz fel, hogy elfogyott az étel. Végül nem voltál "ott" az élménynek. Amikor a gondolataink megterhelő helyzetek körül forognak, mint pl. egy fontos határidő, lakáshitel vagy egy múltkori vita körül, ahol megbántottak, olyankor ezek a gondolatok érzelmi állapotokat kreálnak és tartanak fenn; stresszt, szomorúságot, szorongást. Ráadásul feleslegesen, hiszen attól hogy újra és újra ezen gondolkozunk, még nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ellenben kifáradunk és sérülékenyebbek leszünk.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gondolatok, vagy a gondolkodás az ellenségünk lenne. A gondolatok belső események, mentális történések, melyből egy nap átlagosan 100.000 jelenik meg a tudatunkban. Ezek elég meggyőzőek tudnak lenni, így gyakran azonosulunk velük, és tényként vagy valóságként kezeljük őket. Például elhisszük, hogy a főnök azért kért velünk találkozót délutánra, mert valami óriásit hibáztunk.

Az örökös gondolkodás, a magas stressz, az állandó elfoglaltság kimerítő számunkra, hiszen ilyenkor a szervezetünk stressz választ ad. A negatív stressz források állandó jelenléte pedig rengeteg kortizolt termel, ez megterhel bennünket.

A tudatos jelenlét gyakorlása során a szervezet nyugalmi választ ad, ami érzelmi és fizikai egyensúlyt teremt. A mindfulness egy szemléletmód, illetve különféle gyakorlatok összessége. Segítségével, a félelmekkel kapcsolatos gondolatok kevésbé ijesztőek, a kilátástalanságunk kevésbé hatalmasodik el rajtunk, és könnyebben találunk megoldási utakat. Lehetővé teszi, hogy a gondolatainkhoz másképp viszonyuljunk, elfogadással, érdeklődéssel megfigyelve őket, ezáltal kevésbé leszünk kiszolgáltatottak. A megfigyelés főként a test érzeteken (pl. légzésen) keresztül történik.

Ez a fajta viszony a tapasztalásunkhoz átalakítja a stresszel, a kihívást jelentő helyzetekkel szembeni viszonyunkat is, segít megőrizni a kiegyensúlyozottságot, anélkül, hogy elutasítanánk a nehézségeinket.

Tehát észrevesszük, ha például feltűnt tudatunkban a szorongást okozó gondolat, és képesek vagyunk azt megfigyelni, anélkül, hogy teljesen ledöntene bennünket a lábunkról. Mondhatjuk, hogy oké, itt van a szorongás, de azért nem annyira veszélyes a helyzet, nem kell elfutnom, és nem fogok elsüllyedni szégyenemben, miközben megtartom például azt a prezentációt. Ez az elfogadó viszonyulás a tapasztalásomhoz enyhíti a szorongásos tüneteket, mert elhiszem, hogy képes leszek megcsinálni. 

Köszönöm Takács József pszichológus válaszát.

2017.03.29./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősi Kata & Sebők Álmos/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna

(Hanganyag: a Civil Rádió archívumában)

A félelem atmoszférája igencsak jelen van a mindennapjainban. Ezért a félelem és szorongás kerül fókuszba a mai reggelen.

A vizsgák előtt álló diákok, vagy vizsgálatra váró paciensek, a feszengő vagy stresszes emberek sokszor kapják tanácsként, hogy lazítsanak. De ezt megvalósítani nem olyan könnyű, és a helyzettől is függ.

Ha elképzelünk például egy liftben, két emelet között elakadt utast, akkor ő valószínűleg épp nagyon feszeng, és aligha tudna azzal a mondattal bámit is kezdeni, hogy: nyugodj meg! Főleg, ha némi klausztrofóbiával is küzd. Hiszen pillanatnyi állapotában tehetetlen, épp a jövőben reménykedik, hogy valaki a segítségére siet, és kiszabadítja a liftből, és biztos, már nagyon bánja, hogy nem a lépcsőt választotta.

A szorongás, egy szoros/szorult állapottal azonosítható érzés. Leginkább stressz, félelem, és pánik kíséri. A fél-elem, azaz a félelem szó pedig már önmagában tükrözi, hogy mi ez az érzés bennünk. Valami olyan szorongató lelki jelenség, ami felett csak félig van erőnk uralkodni, s valami, ami félig képes felettünk uralkodni. El kellene dönteni, ki a kapitány, az én felem, vagy a félelem.

De miért ilyen nehéz egy szorult helyzetben átvenni az irányítást? Úgy gondoljuk, ha félünk, akkor képesek vagyunk kontrollt gyakorolni a biztonságérzetünk felett?

Erre Bánki László pszichológus és családterapeuta válaszolt, az ő gondolatai következnek:

Ritkán gondolunk rá, hogy félelmeinknek és szorongásainknak bizony sokszor létfenntartó alapja van. A kisbaba például a túl erős, váratlan ingerektől, az édesanya eltávolodásától, az érzelmi biztonság elvesztésétől megijed. Hogy ha ezt nem tenné, nem jelezné, akkor úgy érezné, hogy veszélybe kerül.

Ha egy nagyobb gyerek vagy felnőtt attól „szorong” például, hogy nem tud megfelelni egy helyzetben, vagy nem képes teljesíteni valamit, akkor ez a rossz félelemérzés a jövőbeli kudarc elkerülése érdekében lép fel.

Az ilyen félelem – ha nem túl erős – segít minket, facilitál vagyis ösztönöz célunk elérésében, képes hatékonyabbá tenni bennünket, például: élesíti a reflexeinket, gyorsítja a válaszkészségünket.

A testi-lelki biztonságunkat szolgálják az erős vegetatív, testi reakciók, a stressz-készenlét állapota, mert arra késztet minket, hogy megfelelően válaszoljunk az ingerekre, és kerüljük el a veszélyeket. Ilyen alapon azt lehet mondani, hogy mindenki szorong. Aki egyáltalán nem szorong, nem képes szorongani, nos, akkor van baj… 

Másrészt azonban az emberekkel foglalkozó pszichológusok és orvosok azt is látják, hogy a szorongásnak és a félelemnek vannak szélsőséges, akár kórosnak minősíthető fajtái. Ezek tartósan ellehetetlenítik a mindennapi életvitelt és alkalmazkodást. Ilyenek például a fóbiák, kényszeres tünetek, vagy a szorongással összefüggő depresszió bizonyos típusai.

Ha innen nézzük, akkor a szorongások, vagy beszédes kifejezéssel élve, a tartósan beszorult állapotok, éppen azt jelzik, hogy az illető nem tudja uralni és szervezni az életét, mert a félelmei megbénítják.

Szokták azt is mondani, hogy a szorongást az is megkülönbözteti a félelemtől, hogy a félelem mindig valamilyen konkrét témára vonatkozik (például: egy ingerfélére), és dönthetek úgy, hogy elkerülöm.

A szorongás viszont valamilyen tárgy nélküli, diffúz érzés. Ilyenkor hiába vagyok nyugtalan vagy érzem megbénítva magam, mégsem sikerül pontosan meghatározni, hogy mitől van. Nem tudom átvenni az irányítást. A szorongás valódi oka tehát általában tudattalan.

Eredhet például egy régi rossz, traumatikus emlékből, vagy lelki nélkülözésből, melynek konkrét eredetére nem emlékszem, mert annyira elviselhetetlen volt annak idején. Ha emlékeznék rá, akkor nem bírnám vinni az életem. Nem tudom igazán uralni a szorongató érzést, mert nem is tudom már, hogyan keletkezett, és mire is vonatkozik – legfeljebb csak azt tudom, hogy a jelenben mi az, ami beindítja, és felerősíti. Ezért is nehéz irányítanom. Ilyenkor az történik ugyanis, hogy a megfoghatatlan szorongásom tárgyat keres például egy közlekedési fóbia (egy bezártság érzés), vagy egy tartós alvászavar vagy más testi tünet formájában. Innentől kezdve legalább már tudom, hogy mitől félek, pedig a félelmem tárgya másodlagos, ezért hát jobban járok, ha az eredeti szorongás okát is megértem, és azzal próbálok valamit kezdeni. Ebben tud esetleg segíteni egy pszichológus, vagy egy pszichoterapeuta.

Programajánló:

Jó megküzdési technika lehet a félelmek és szorongásokkal szemben pl.: a rendszeres mozgás, a fizikai aktivitás, mert ez hormonálisan és fiziológiai szinten is segít leküzdeni a belső feszültséget. És, ha valakinek van rá érkezése, akkor bármely művészi önkifejezés, pl.: a festés, írás segít objektivizálni, kifejezni, kívülre helyezni a fogvatartó érzéseket.

Köszönöm Bánki László pszichológus gondolatait a témához kapcsolódóan, és köszönöm a hallgatók figyelmét is!

Kellemes napot és hétvégét kívánok!

2016.09.23./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna