https://soundcloud.com/user-829209489/napindito-pszichokapszula-civil-radio-2016-10-14
Előző héten az volt a kicsit komolytalanabb téma itt a napindító pszichokapszulában, hogy miért érezzük úgy időnként, a szekrény előtt ácsorogva, hogy nincs egy ruhánk sem, amit felvehetnénk.
Annak ellenére, hogy ez nem egy központi probléma az életünkben, mégis merőben más vélemények fognak elhangozni a mai rovatban.
Ez is azt mutatja, hogy egy kérdésről sokféleképpen tudunk gondolkodni.
Ma egy kicsit az egyéniség és a divat interakciójára fókuszálunk főként. Az előző alkalommal szerettem volna egy divattervezőt is megszólaltatni a témában, ezért ígéretet is tettem rá, hogy ezt pótolni fogom. Most sikerült elérnem egy olyan divattervezőt, aki környezettudatos küldetéssel végzi munkáját. A mai rovatban Réti Éva gondolatait fogom majd megosztani. De előtte szeretném egy másik szakértő véleményét is ismertetni a témában, ő pedig nem más, mint Sas István reklámpszichológus. Az ő gondolatai következnek.
Ennek a szekrény előtti töprengésnek semmi köze nincs a divatiparhoz, pláne az önértékelési válsághoz!
Akinek csak egy ruhája van és „a közül kell választania”, annak persze soha sincs ilyen problémája! Az igazi gond: a választás szabadsága! Nevezetesen az, hogy ilyenkor a „helyes döntés” érdekében a hölgyeknek fejben végig kell játszaniuk az aznapra tervezett valamennyi helyzetüket – hogy kikkel találkoznak majd…és a különböző szituációkban milyen szerepeknek akarnak megfelelni! Na most itt van az igazi konfliktus!
Ugyanis a szekrény előtt álló nőben ilyenkor minimum három „Én”, három „Ego” csap össze egymással.
- Az egyik, hogy olyannak mutassa magát, amilyen ő valójában.
- A másik, hogy olyannak mutassa magát, mint amilyennek szeretne látszani.
- A harmadik, hogy olyannak mutassa magát, mint amilyennek mások szeretnék őt látni.
Ennyi.
Csoda, ha erre a belső viaskodásra akár egy fél óra is rámegy?
Most pedig Réti Éva divattervező gondolatai következnek:
Sokan szeretnének egyediek, különlegesek lenni, de igazából ezért nagyon sokat kell dolgozni. Ruhavásárlás szempontjából a legtöbben általában a könnyebbik utat választják, pedig az önkifejezéshez arra lenne szükség, hogy ne álljunk be ugyanabba a sorba, amibe mindenki, ne ugyanazokat vásároljuk meg, amit mindenki más is.
A nők és a fiatalabb lányok általában elmennek ugyanazokba a boltokba, ahova pl.: a barátnők is járnak, és megveszik a legújabb divat szerinti darabokat. Mikor azonban hazamennek és bele szeretnék illeszteni a meglévő ruhatárba az új szerzeményt, akkor döbbennek rá, hogy nem igazán tudják mivel, mihez felvenni, és ilyenkor bekerül a többi alig használt ruha közé.
Kialakítani egy olyan ruhatárat, mely kombinálható, illik a karakterünkhöz és az alkatunkhoz, az egyrészt nagyon nehéz, másrészt pedig egy újfajta gondolkodást is igényel. Viszont megéri, ha erre elég időt fordítunk!
Az aktuális ruhatárunk összeállítása előtt, először meg kell határozni azt a stílust, ami az adott alakhoz a legjobban illik. Itt most őszinte leszek, nagyon lényeges, hogy ne dőljünk be a saját illúziónknak. Fontos, hogy az adott testalkatunkhoz igazodjunk. Továbbá a megfelelő színek kiválasztása egy meghatározó pontja lehetne a folyamatnak, mert általa végtelen variációt tudnánk kialakítani. A színek kombinálásával változatossá tehető az öltözetünk, de ezt valahogy szinte mindenki elfelejti, mikor bemegy egy ruházati üzletbe. Magával sodorja a légkör, a marketing, és újra kezdődik minden elölről.
Akik nem találják meg a saját stílusukat ők mindig valakihez szeretnének hasonlítani. A legrosszabb az, hogy ilyenkor tényleg válogatás nélkül mindent összevásárolnak, és utána szinte semmi nem illeszthető össze semmivel.
Ezt a felhalmozási folyamatot a saját stílus megtalálásával lehet megállítani. Ha ez nem történik meg, akkor mivel szeretne máshoz/másokhoz hasonlítani, magával vonzza a túlzott ruhavásárlást, melyben nem alakul ki a harmónia. Egy idő után tele lesz a szekrény ruhával, melyből lehet, hogy egyébként sok jó darab felhasználható lenne, de mivel nem ismerte még ki a saját stílusát, igényét eléggé, ezért nem tudja összeállítani az egyéni kollekcióját sem!
Köszönöm Réti Éva öko-divattervező és Sas István reklámpszichológus gondolatait a témában!
Én most egy picikét hiányoltam, hogy a férfiakról nem esett szó, hiszen ez a kérdés ugyanúgy érintheti őket is. Remélem, hogy azért számukra is hasznos volt.
Mára megköszönöm a figyelmet, szép napot kívánok!
2016.09.16./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/
Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna