https://soundcloud.com/user-829209489/nincs-egy-ruham

Egy gyakran hangoztatott napindító mondattal kezdeném a mai rovatot, mely úgy hangzik, hogy:

Nincs egy ruhám sem, amit felvehetnék!

Valamennyiünk számára ismerős ez a probléma, ami szerencsésebb esetben azonban mégsem igaz. Na, de akkor mi bújik meg e mögött a kicsit komolytalanabb probléma mögött?

Ismerős helyzetként villanhat fel az a képkocka, amikor állunk elégedetlenül az átkutatott ruhásszekrény előtt vagy épp a tükörben nézegetjük magunkat, és csalódottan konstatáljuk, hogy: nincs egy normális göncöm sem! Közben pedig lehet, hogy annyira tele van a szekrényünk, hogy még az ajtaját is nehéz visszazárni. Ezt a nők meg is szokták kapni a kedves párjuktól, hogy:

’De hát tele vagy ruhával!’

Tartottam egy kisebb közvéleménykutatást a környezetemben arról, hogy miért szoktuk ezt érezni, miért nehéz időnként megtalálni azt az öltözéket, amit szívesen viselnénk. Úgy tűnt, hogy maga a kérdés is komplikált, nemcsak a ruhaválasztás. Nem igazán találtam egyöntetű válaszra. Az viszont kiderült, hogy ezzel a problémával nemcsak a nők, hanem a férfiak is ugyanúgy szembesülni szoktak, maximum nem annyira hangoztatják a szekrény előtt állva, mint mi nők. A kérdésemre adott vélemények közül kettőt emelnék ki. Az egyik válaszadó a hiúságra tippelt, mint kiváltó okra. A másik megkérdezett pedig elmesélte, hogy valahol hallott egy olyan jó-tanácsot, hogy érdemes azokat a ruhadarabokat szelektálni a szekrényből, amit már két éve egyszer sem hordtunk. Végül is ez alapján csökkenhet az a ruhamennyiség, ami közül amúgy sem tudunk választani. Ez is egy megoldás, de ezzel még mindig nem jöttünk rá a döntési nehézségünk okára.

Ismerjük azt a mondást, hogy nem a ruha teszi az embert, azonban napjainkban már annak is külön divatirányzata van, hogy miben menjünk el például futni. Az öltözetünk kommunikál, információt közöl rólunk, és a ruháink viselése során szeretnénk élni az önkifejezés lehetőségével. Amikor felöltözünk, egy kicsit mondatokba is foglaljuk magunkat mások számára, mert aki ránk néz, egyfajta attitűd éri velünk kapcsolatosan. Valamilyen sztereotípia alapján elhelyez minket a saját kategorizáló rendszerében.

A testünk önreprezentációs felületként bír. Ruházatunk segítségével kulturális kódokat ölthetünk magunkra, továbbá az öltözetünk konvencionális módon képes reprezentálni a nemi identitásunkat, kommunikálhat a foglalkozásunkról, beszélhet az egyéniségünkről, és státuszszimbolizáló hatása is lehet. Azt leszögezhetjük, hogy az öltözékünknek mindenképp konstruáló szerepe van.

Az üzletekben akár órákat tudunk eltölteni azzal, hogy a stílusunknak, az esztétikai érzékünknek megfelelő elképzelést összeegyeztessük az aktuális divatkínálattal, ami nem mindig könnyű feladat. Leginkább olyankor vagyunk nagyobb bajban, amikor egy fontos esemény alkalmával szeretnénk a dresscode-nak vagy a saját elvárásainknak megfelelő ruházatban megjelenni. Miután túljutunk a vásárlási mizérián, boldogsághormontól túltengve, örömmel helyezzük be a szekrénybe az új szerzeményt.

És itt visszatérek az eredeti kérdésre, hogy miért érezzük úgy, hogy nincs mit felvennünk?

Mi okozza ezt az elégedetlenséget? A hiúság? Döntésképtelenség?

Netán túl szürkének, mókuskerékszerűnek érezzük a mindennapi készülődést, és végül az öltözködéstől várjuk a megváltást? Valószínűleg az sem mindegy, hogy hová tart az utunk.

Tényleg az lehet a gond, hogy nincs egy normális ruhánk sem, amit felvehetnénk?

Próbáltam divattervezőket megkeresni, hogy a pszichológiai megközelítés mellett alkossanak ők is véleményt, azonban ezzel adós maradok, mert nem jártam teljes sikerrel. Viszont Soltész Krisztina pszichológust sikerült elérnem, aki a következőképpen vélekedett.

Többféle megközelítés is lehetséges erre a kérdésre. Állhat az azonosulási készség problémája a háttérben. Ilyenkor úgy érzem, hogy semmi sem elég jó, semmivel sem tudok úgy igazán éppen azonosulni. Fennállhat egy önelfogadási konfliktus is, amikor tulajdonképpen nem is főként a ruhával van baj, hanem inkább saját magamat nem tudom elfogadni olyannak, amilyen vagyok, ahogy kinézek. Egy ruha kiválasztása a hangulatunktól is függ. Emellett a nőknek és ugyanígy a férfiaknak is szükséges van arra, hogy legyen egy olyan új ruhadarab a szekrényben, amiben szépnek érezheti magát. Igényeljük a változatosság érzését, és az újdonság élményét.

Köszönöm Soltész Krisztina pszichológus válaszát!

A témához kapcsolódó programajánló:

Ha bárki úgy érzi, hogy sok olyan ruhája van, amit már évek óta nem viselt, akkor érdemes kiválogatni azokat és odaadni egy olyan szervezetnek, akik továbbítják a rászorulóknak.

Szép napot kívánok!

2016.10.07./Civil Rádió Reggeli/Műsorvezető: Szőllősy Kata/

Napindító Pszichokapszula: Bátorligeti Zsuzsanna